Viaferrata C út

 

Mi a via ferrata, és hogyan kezdj neki?

 

Ha fontolgatod, hogy kipróbáld jó helyen jársz…

Ha már volt dolgod via ferratával, akkor is biztos tudunk adni pár hasznos infót!

 

Viaferrata kilátás

A via ferrata vasalt utat jelent, német nyelvterületen klettersteig néven ismert.

A sziklamászás egyik műfaja, ahol a falba rögzített betonvasakhoz drótkötelet rögzítenek, és a mászó ezen biztosítja magát a sziklán. Sok helyen vas lépéseket, fogásokat, és vaslétrákat szerelnek be, amelyek megkönnyítik a mászást.

A sport művelőinek fokozott állóképességre, rugalmasságra, kar-, és szorítóerőre van szükség, és a tériszony mellőzése.

Kezdetben az emberek erőből másznak, majd kialakul a mászótechnika, és ezzel erőt, és energiát spórolnak, így egyre nehezebb utakat is meg tudnak mászni.

A viaferratázáshoz szükséges biztosító via ferrata felszerelés, e nélkül ne vállalkozó rá, mert életveszélyes, és másokat is bajba sodorhatsz.

A sziklát mászva szerelik át a biztosító szárakat a tapasztalt mászók, a kevésbé gyakorlottak, a drótkötélbe tudnak kapaszkodni, és a befúrt segédelemekre lépni, és fogni azokat.

Útközben a szikla nehézségeinek leküzdésén túl figyelni kell a mozgó sziklákra, fadarabokra, apró kavicsokra, nehogy lerúgjuk az alattunk mászóra. Az első mászónak érdemes ezeket feltérképezni, és amennyiben lehetséges ezeket félretenni az útból, vagy figyelmeztetni a társait.

Magyarországon ezek a mászóhelyek könnyen elérhetők, hiszen az autótól pár km, de külföldön sokszor több 10 km-t, és jelentős szintemelkedést is le kell küzdeni. Ami fokozott megterhelést jelent.

Magashegyen a via ferrata felszerelésen túl az évszaktól, és időjárástól függően akár magashegyi felszerelést, vagy jégmászó eszközök is szükségesek lehetnek.

 

Via ferrata útvonalak áttekintése Magyarországon és Európában

 

Ahogy már korábban is írtuk, többféle via ferrata pálya létezik. Akad olyan Magyarországon is, amit akár gyerekek vagy teljesen kezdők is tudnak teljesíteni. Ezeket a pályákat inkább egy nehezebb gyalogtúrának mondanánk néhány meredekebb szakasszal, lépcsővel, kapaszkodóval. Viszont léteznek olyanok is, amelyek hatalmas magasságokba és mélységekbe viszik a bátrakat, sziklamászó ismereteket és komoly edzettséget igényelnek.

Minden pályának van egy nehézségi besorolása A-tól F-ig, ezeket mindig érdemes komolyan venni. (A legkönnyebb az “A”). Magaddal és a társaiddal szúrsz ki, ha nem az edzettségednek megfelelő pályát szeretnél teljesíteni.Tartsd be a fokozatosságot, és hidd el, hamar eljutsz a nehezebb pályákra is!

Szerencsére már hazánkban is több helyszínen, több nehézségi fokú pálya közül választhatsz, a Bakonyban: Cuha-völgyben, és Cseszneken, a Gerecsében Tatabányán, a Bükkben Demjénben, és Felsőtárkányban, a Zemplénben a Megyer- hegyi Tengerszemnél. Első alkalommal vezetett túrára jelentkezz, mert ezt is meg kell tanulni.

A via ferrata nehézségét A- jól F- ig jelölik, ahol az A a legkönnyebb az F a legnehezebb. Kezdőknek az A-B ajánlott. Az E- F utakhoz a mászócipő szinte kötelező. Ezekhez az utakhoz már jelentős izomerő, és technika is szükséges!

Amikor válogatsz, ne engedd hogy megtévesszen az, hogy egy ilyen pálya csupán néhány száz méter hosszú, ebben is alaposan meg lehet izzadni, és az eléd táruló, lenyűgöző látványért bőven meg lehet dolgozni akár 30 méter alatt is.

 

Mi szükséges a via ferrata túrához?

 

Mivel ez hegymászás, illetve sziklamászás, ahhoz hogy tényleg biztonságosan tudd csinálni, szükség van speciális felszerelésre. Ezt bérelheted, ha még csak ízlelgeted ezt a sportot, de ha komoly terveid vannak vele, akkor érdemes saját cuccot beszerezned – a beruházás hamar megtérül.

 

Mi mindenre lesz szükséged?

 

Hegymászó beülőre, kantárra, hegymászó sisakra, via ferrata kesztyűre, és nagyon fontos, hogy az aktuális időjárásnak megfelelő ruházatban mássz, szélsőséges időjárásra is készülj, főleg ha magashegyre, vagy hosszú túrára mész. Amennyiben kimondottan nehéz pályára szántad el magad, akkor oda már a hegymászó cipő is szükséges, minden más esetben egy jól rögzíthető, bokádat is tartó, tapadós talpú sportcipőre lesz szükséged. Részletes infót erről itt találsz!

Kereskedelmi forgalomban lehet vásárolni előre összekészített via ferrata, vagy klettersteig felszerelést. Arra figyelj, hogy mindig UIAA által előírt hegymászó szettet használj!

Megfelelő kondira és lépésbiztonságra! Tériszonyosok bele se vágjanak, vagy ha mégis, soha ne nézzenek le… mindenki másnak viszont melegen ajánlom, hiszen fantasztikus helyekre juthatsz el vele!

Indulás előtt mindig tájékozódj az időjárásról, esős, vagy viharos időben el se indulj! Nem éri meg mászni egy villámhárítón!

 

Ha még sosem próbáltad, avagy viaferrata kezdőknek

 

Nem kell megijedni, mert egy átlagos testalkattal, pláne ha túrázol is bátran nekivághatsz.

Magyarországon a legtöbb helyen bérelhetsz felszerelést, és akár túravezetőt is, aki betanít az alapokra, és végigkísér a túrán.

Első túrádon mindenképp javasolt olyan emberrel menned, aki már járt ilyenen!

Legfontosabb a tervezés!

 

Hogyan készülj, és mire figyelj mielőtt via ferratázni indulsz?

 

  1. Nézd ki hova mennél, milyen utakra, és kikkel. Egyedül sose indulj ilyen útra!
  2. Készítsd össze a felszerelésed: esőkabát, esőnadrág, sapka (napsütés ellen), hosszúszárú nadrág, hosszú ujjú póló (legjobb a technikai póló), élelem (kaja, víz, csoki…), kis hátizsák (ne feledd ezzel mászni is fogsz, így elég egy kicsi), kesztyű a mászáshoz (ne csússzon, néhol lehet bérelni ezt is), lábbeli a mászáshoz (érdemes kevésbé merevtalpú, gumis cipőt vinni), fejlámpa, térkép (turistatérkép, és térkép a falon található utakról), naptej a leégés ellen, izomfólia (kihűlés ellen), kis elsősegély csomag.
  3. Találd ki mit bérelsz, és nézz utána, hogy azt a helyszínen lehet-e: sisak, műszóbeülő, viaferrata kantár, kantárhoz pihenőszár, kesztyű
  4. Az utat mindig a tudásodnak megfelelően válaszd, kezd az egyszerűbbel.
  5. Tűzd ki az időpontot, és nézd meg az időjárást! Esőben nem ajánlott, viharban meg tilos, hiszen a drótkötél villámhárítóként viselkedik. Ha menetközben kap el a vihar, akkor sürgősen gyertek le!
  6. Reggel egyél rendesen, és figyelj, hogy menetközben se éhez el. Pótold a folyadékot is!
  7. Ne feledd, hogy sok helyen természetvédelmi területen találhatók az utak, így ne térj le az ösvényről. Időszakosan néhány útban korlátozások lehetnek a költési időszakban, ezt tartsd tiszteletben. Ne szemetelj, amit hoztál, vidd is haza. Ne tépd le a növényeket!
  8. Ha bármi rendhagyót, vagy sérülés találsz a pályán, akkor figyelmeztesd a társaid arra, és jelentsd mihamarabb!
  9. Bánj óvatosan a felszereléseddel, hiszen azon az életed múlik. Ne dobáld, vigyázz rá.
  10. A pálya kezdettől arrébb öltözz be, és viselj sisakot. Így az esetlegesen lehulló kő nem talál el már beöltözéskor.
  11. Indulás előtt ellenőrizzétek egymás felszerelését, nagy gondot fordítva a beülő csatjaira, és a kantár csatlakozásra, valamint a sisak bekapcsolására.
  12. A drótkötél kezdetétől a végéig mindig legyél rácsatlakozva a kantároddal! Csak akkor vedd le a kantárod egyik szárát, ha meggyőződtél, hogy a másik szár be van akasztva, és a karabiner becsukódott!
  13. Ha gyorsabb csapat jön utánatok, akkor ha lehet engedjétek el!
  14. Két ember között min. 1 szakasz, vagy 2 rögzítőpont legyen. Ez azért fontos, mert ha a felső ember leesik, akkor azon a szakaszon esik vissza, így nem rád esik.
  15. Legyen elmentve egy telefonszám, hogyha baj van tudd kit kell hívni!