Csesznek viaferrata
CSESZNEK VIA FERRATA: AHOL A HAZAI VASALT UTAK SZÜLETTEK
Kiszabadulnál a hétköznapok szürkeségéből és egy cseppnyi kalandra vágysz?
Feszegetnéd kicsit a fizikai és pszichés határaidat és leküzdenéd félelmeidet?
Ha szeretnél egy új, természetközeli mozgásformát kipróbálni, ami igénybe veszi tested szinte minden porcikáját, ráadásul mindezt biztonságos és biztosított keretek között, akkor a Csesznek via ferrata pályát neked találták ki.

VASALT UTAK, VAGY VIA FERRATA?
A két kifejezés ugyanazt jelenti, azonban a köznyelvben mégis elterjedtebb az olasz megfelelője. Olyan hegyi, sziklákon kialakított utakat képzelj el, ahol fémkábelek, hidak, létrák könnyítik meg a haladásodat speciális eszközök segítségével, így különösebb felkészülés nélkül is belekóstolhatsz a sziklamászás világába.
Hazánkban szerencsére egyre több pályát létesítenek az ország különböző pontjain, ahol profi felszerelés és csapat várja, hogy akár kezdőként is kipróbálhasd magad a sziklafalakon.
CSESZNEK, AHOL A MAGYAR VIA FERRATA MEGSZÜLETETT
A Bakony méltán bűvöl el mindenkit lenyűgöző természeti csodáival, erdeivel, szurdokaival, sziklaformációival és történelmi emlékeivel, ahol valósággal megelevenedik a múlt. De pár éve új kalandok is várnak rád: 2013-ban itt építették ki Magyarország legelső via ferrata pályáit, a Cseszneki vár lábánál, a Kőmosó szurdokban.
A sikernek köszönhetően azóta már számos más helyszínen is lehet barátkozni ezzel a sporttal, de a gondosan tervezett, különböző nehézségi fokozatú pályáknak hála, a cseszneki vasalt utak máig sem vesztettek népszerűségükből.
Nyugodtan tervezzetek itt egy egész napos családi programot, hiszen a legkisebbek, vagy a bátortalanabb, bizonytalan családtagok is élménydús órákat tudnak itt eltölteni. Megcsodálhatjátok a sziklaszirten büszkén tornyosuló 13. századi középkori várromot, és egy kellemes kis túra keretén belül elbájolhatnak titeket a szurdok látványos formációi és a Bakony völgyei.
A Kőmosó- szurdok túraúttal kapcsolatos problémák bejelentése:
Csesznek Község Önkormányzata- csesznekonkormanyzat@gmail.com
Megközelítés: Budapest- M1- Kisbér- 82 főút- Cseszenk
Parkolás: A falu vége tábla után bal oldalt nagy parkoló.
GYALOGOS MEGKÖZELÍTÉS A PARKOLÓTÓL
Elindulsz visszafelé a faluba egyenesen a Vár úton, jobb oldalt találod a VASALT UTAK FELSZERELÉS BÉRLŐ HELYÉT, melyet tábla is jelez. Itt bérelhetsz túravezetést is.
Ha csak felszerelést bérelnél kicsit tovább haladva jobb oldalon egy útmenti sátorban is lehet bérelni felszerelést ez a MAMUTKA LIMONÁDÉZÓJA.
Itt kicsivel olcsóbb a felszerelés bérlés, de túravezetés nincs. Ők a Vasalt utak konkurenciája…
Menj tovább az úton, mely elkezd lejteni, és a kanyar előtt a turistajelet követve egyenesen megy egy földút (Seregek útja köz).
Ezen haladj tovább a piros keresztet követve, lesz egy elágazás, itt igazából mindegy merre mész, szebb ha a keresztet követed balra…
Kb. 100 m után elérkezel a KŐMOSÓ SZURDOK szélére. Itt balra a barlangjelet kövesd…
Szemben találod az első pályát (VÁRPANORÁMA ÚT (D)).
Balra fordulva egy kis lemászás után, már a patakmederben mész. Az út jobb oldalán az MZ/X aLEGNEHEZEBB ÚT ITT (E-F). 50 m után bal oldalt találod az Ostromlók útja beszállóját.
Átkelve a patakon balra a kis barlang mellett a TÁLTOS ZOLTÁN EMLÉKÚT (D-E).
Itt egy kis tisztás van padokkal, és tűzrakó hellyel. Jobbra a hegyoldalban egy barlangnyílás sötétlik, onnan indul a FUTRINKA UCCA (B-C) gyerek via ferrata. OSTROMLÓK ÚTJA (C).
MILYEN KIHÍVÁSOK VÁRNAK A CSESZNEKI VASALT UTAKON?
5 eltérő nehézségű út vár titeket, ahol kezdőtől a haladókig, B-től az F nehézségi szintig mindenki próbára teheti magát.
1. VÁRPANORÁMA VIA FERRATA ÚT (D)
Nehézségi szint: D
Idő: kb. 30 perc
Nehéz besorolású út, akkor kezdj bele, ha már a könnyebb utakat gyerekjátéknak érzed!
Hossza 180 méter, a szintkülönbség pedig 55 méter. A csúcsra próbatételt jelentő mozdulatsorok vezetnek, ott azonban az út nevéhez híven csodálatos panoráma fogad a várra és a völgyre.
Rögtön a szurdok elején található a patakmederben a beszállás.
A kezdeti nehéz felmászás (C) után kicsit lazább rész jön (B), majd egy koncentrálós vízszintes szakasz (C).
A traverzálás után emelkedik felfelé izmosan a gerincre (Pajzs D).
Mire itt felérsz, becsatlakozik az MZ/X út jobbról.
Innen könnyebb (B-C) vízszintes szakasz jön.
Majd egy karizmos felfelé menet a gerincre (D).
Levezetésnek egy vízszintes szakasz remek kilátással (C).
Egy sziklabeugró átlépése, és egy izmos D utoljára felfelé…
Végül a gerincen kis séta…
Innen kis ösvény vezet lefelé, ami a pados pihenőhelyre visz a szurdokba.
2. MZ/X VIA FERRATA ÚT (E-F)
Nehézségi szint: E-F
Idő: kb. 30 perc
Úgy mondanám, hogy a Várpalota út felturbózott, nehezített változata, még a gyakorlott, jó erőnléttel rendelkező ferrátázóknak is kihívást jelenthet.
Hossza 60 méter, de belecsatlakozik a Várpanoráma útba, a leküzdendő szintemelkedés pedig 55 méter.
Indulása a patakmederben kb. 20m- re a Várpanoráma úttól a jobb oldalon.
A legizmosabb út Cseszneken…
Már a beszállója is igazi kihívás (E).
Miután a függőlegesen jól elfáradtál, kicsit lazíthatsz az 5 hosszú kötélhídon.
Kellett is a pihenés, mert a híd után egy karból tartós, alig van lépés tipusú (E-F) vízszintes szakasz jön, majd levezetésnek, mikor már alig van erőd egy meredek (D) rész. Ez vízszintesre fordul, és beletorkollik a Várpanoráma út B részébe, amin mehetsz tovább…
3. OSTROMLÓK ÚTJA
Nehézségi szint: C
Idő: kb. 20 perc
120 méter hosszú, közepesen nehéz útvonal, ami 60 méter szintkülönbséget foglal magába. Ez a legnépszerűbb út a Kőmosó szurdokban. Kezdők még belevághatnak, a jelentősebb kihívást itt is az első szakasz jelent.
Beszálló a patakmederben a szurdok közepén bal oldalt.
Az Ostromlók útjának középső része a túloldalról fotózva
Ennek az útnak talán a legnehezebb része az első felmászós (C) szakasz. Innen kis ferde párkányon haladunk, jó lépésekkel, és egy meglepő hurokkal
Egy vadregényes párkány következik,
Majd elérjük a hosszú kötélhídat
Innen egy hosszabb kis felmászás, majd a vízszintesen traverzálós (C) szakasz jön (kb. 100 m). Itt azért vannak fárasztó szakaszok… Hétvégente itt azért sorok alakulnak ki…
Végül levezetésnek felmászás a gerincre (B). Itt csatlakozik be a Tálos Zoltán emlékút (D-E) vége B szakasza.
Arra mindenképp érdemes figyelni, hogy bár a gerinc könnyen sétálható, de mégis akasztgassunk végig, hogy biztos ne legyen gond…
A gerincről balra kanyargó ösvényen tudunk lejutni. Itt még érdemes a fejünkön tartani a sisakot, mivel van egy nehezebb lemászás.
4. TÁLOS ZOLTÁN EMLÉKÚT
Nehézségi szint: D- E
Szintidő: kb. 20 perc
Tálos Zoltán emléke előtt tiszteleg ez, az elsősorban csak profiknak ajánlott út, ahol viszonylag rövid, azonban technikai nehézségeket rejtő terepen hódíthatod meg a sziklát.
A teljes úthossz csupán 70 méter, a szintkülönbség pedig 45 méteres.
A patakmederben a pados pihenőnél található bal oldalt. Átkelve a patakon egy kis ösvény vezet a cseszneki barlanghoz (kb. 10 m).
Itt jobbról kerülve már látjuk az utat.
Bemelegítésként D- fel indul, majd az első 2 akasztás után 2 szakasz E, ami a technika, és a karizom kombinációja. Itt biztos leizzadsz…
Ezután egy kis B levezetésnek, és becsatlakozol az Ostromlók útjába.
5. FUTRINKA UCCA
Nehézségi szint: B-C
Ha még csak ismerkedsz ezzel a mozgásformával, akkor kezdetben mindenképpen ezen az úton próbálgasd a szárnyaidat, kifejezetten gyerekeknek készült (min. 150 cm magasság, és felnőtt kíséret)!
100 méteres távon 45 méter szintkülönbséget küzdhetsz le, az első szakasz megpróbáltatásai után egyszerűbb, lankásabb részek következnek.
A cseszneki sziklaodú (4m hosszú) mellett indul az út (B), melyet vas lépések is segítenek.
A kis vízszintes szakasz után egy kis híd következik…
Innen kis gyaloglás a talajon akasztásokkal,
majd egy tereplépcsővel elindul a függőleges fal (C).
Végül egy lankás levezetéssel érjük el a gerincet (B).
Innen balra lefelé vezető ösvényen 5 perc a pados táborhely.
„HOGYAN KÉSZÜLJEK, HA FERRÁTÁZNI INDULOK?“
Éppen ez a legjobb ebben az adrenalindús mozgásformában, hogy nem igényel különösebb felkészülést, technikai tudást, de 1-2 dolgot azért érdemes szem előtt tartanod.
- Legelső alkalommal mindenképpen tanácsos egy vezetett túrán részt venni, ahol megmutatják a felszerelés (sisak, beülő, karabiner, kantár) helyes használatát, és elsajátíthatod az etikettet, ami követendő, ha egyszerre többen is vagytok a falon. A vezetőd emellett egy biztonságérzetet adhat, hiszen, ha úgy érzed, hogy fogytában az erőd, vagy egy-egy helyzetben megijedsz, ő fog tudni szakszerűen segíteni.
- Ha már egyedül, azaz vezető nélkül mászol, akkor köteles vagy kiváltani a Vasalt Utas Kártyát, ami magába foglalja a balesetbiztosításodat és a természetvédelmi engedélyt.
- Kényelmes, lehetőleg jó tapadású cipőt húzzál, réteges, mozgásodat nem akadályozó ruházatot, és ételt-italt, hogy pótolhasd az elhasznált energiáidat!
- Természetesen előny, ha nem áll tőled távol a testmozgás, de valójában nincs is másra szükség, mint egy alap erőnlétre, fittségre, kitartásra, egyensúlyérzékre és természetesen jó, ha nincsen tériszonyod.
Beszéld rá sportszerető barátaidat és családtagjaidat is egy csipetnyi kalandra, a Csesznek via ferrata utak meglátogatására! Itt mindenki megtalálja a maga szintjéhez illő pályát és saját határait ledöntve, hamar beleszeret a sziklamászás ezen formájába!
Alternatív programként a CSESZNEKI VÁR, a CUHA VIAFERRATA, vagy a TATABÁNYAI VIAFERRATA.